Még lehet jelentkezni a győri „Eszközeim, lehetőségeim és határaim a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek segítésében” képzésre, mely Győrben kerül megvalósításra, 2025. február 05., 06., 19., 20. napokon.
A képzés akkreditált a szociális területen dolgozó szakemberek részére. Célja olyan elméleti és gyakorlati tudás megszerzése, mely segíti a szakembereket, hogy a szenvedélybetegekkel, illetve szenvedélybeteg szülők gyermekeivel végzett munkájuk során még hatékonyabban segítsék az érintetteket.
A képzés által a résztvevők képessé válnak a szenvedélybeteg családban élő vagy nevelkedett gyermekek problémáinak felismerésére, számukra a támogatás megszervezésére, illetve, ha szükséges egy másik intézménybe való delegálására. Elsajátítják a szenvedélybeteg szülők gyermekeire vonatkozó elméleti tudást és megismerik a kezelés gyakorlati lehetőségeit.
A gyakorlatok során a szakemberek eszközöket kapnak a kiskorú gyermekek és a felnőtt gyermekek rezilienciájának fejlesztéséhez és a velük történő segítői folyamatok irányításához. Konkrét módszereket és gyakorlatokat sajátítanak el, melyet a szenvedélybeteg szülők gyermekeivel való egyéni és csoportos foglalkozás során alkalmazhatnak.
Bővebben a képzésről: https://apaanyapia.hu/akkreditalt-kepzes/