Marjai Kamilla szenvedélybeteg segítő, addiktológiai témájú ismeretterjesztő cikkek szerzője, óraadó oktató. A Vízből katicát? című könyv társszerzője. Doktori értekezése a gyógypedagógia és az addiktológia közti határkeresésről szól.

2017-ben az 50 Tehetséges Magyar Fiatal program díjazottja, ugyanebben az évben újságíró minőségben Antistigma-díjat kapott. Kész felemelni a hangját, ha a függőség tabuit kell ledönteni, a szenvedélybetegekkel folytatott munkájában pedig elcsendesítő alázatra inti magát. ​​Előadásában arra világít rá, hogy az egyén függőségét a körülötte élő család is megszenvedi, éppen ezért a függő közeli hozzátartozói számára az öngondozás közel sem önzés, inkább a léthez szükséges alap. Hogyan vagyunk érintettek mindannyian a függőség témájában? Mit tehetünk, ha úgy tűnik, nem tehetünk semmit? Hogyan lehet a tehetetlenségben erő és remény? – Kamilla beszédéből válaszokra találhatunk. Az előadás 2021. december 2-án hangzott el.