Ártalmas gyermekkori tapasztalatok és tagadás (1. rész)

„Apa tagadja, hogy anya túl sok nyugtatót szed.
Úgy tesz, mint ha meg lenne fázva, amikor másnapos.
Tagadja, hogy alkoholproblémái vannak.

Anya tagadja, hogy akkor szerezte a véraláfutásait, amikor azért esett el, mert olyan kába volt a gyógyszerektől, hogy azt se tudta, hol van.
Azt mondja, megbotlott, amikor fel akarta venni a telefonját.
Tagadja, hogy sírt, de én láttam.

Én tagadok. Azt mondom, nem zavar ez az egész, pedig de.
Úgy teszek, mintha nem hallanám a veszekedést, pedig de.
Úgy csinálok, mint ha minden rendben lenne, pedig nincs.”*