Töltsd velünk! címmel podcast-sorozat indul a szer- és viselkedés-függőségekről Kovács András Péter és Deés Enikő műsorvezetőkkel, Hoffmann Katalin klinikai szakpszichológussal és a téma legelismertebb hazai szakértőivel. A podcast a legelterjedtebb függőségek kialakulását, fiziológiáját és lélektanát, buktatóit és kiutait tárgyalja hétköznapi, mindenki számára érthető módon, könnyedén és oldottan, tabuk, stigmák és ítélkezés nélkül. A függőségek előzményei és hatásai mellett szó esik a fiatalkorú és női függők speciális helyzetéről, a család szerepéről, a társfüggőkről és a szenvedélybeteg családban felnövekvő gyerekekről is.
Kovács András Péter szavaival élve:
“A Töltsd velünk! megtalálható mindenhol: Spotify, Apple Podcast, Google Podcasts, Amazon, Deezer, Player FM, mikrohullámú sütő, centrifuga.”
                      

 

Tizenkét Lépést és Tizenkét Hagyományt követő anonim önsegítő közösségek

Szenvedélybeteg embereket és hozzátartozóikat segítő intézmények


Takarítónő leszel, lányom! – Makara Mihály a negatív gyerekkori élményekről (ACE)
dr. Makara Mihály belgyógyász, hepatológus a hepatitiszes betegeket vizsgálva nem áll meg a testi tüneteknél – a lelki okokat, azokon belül a negatív gyerekkori élményeket (ACE) kutatja. Már néhány ilyen rendszeres élmény eljuttathat a függőséghez vagy depresszióhoz, hat ilyen élmény pedig akár húsz évvel is megrövidítheti az életünket.

A függőség a felejtés betegsége – Névtelen kábítószerfüggők az anonim csoportokról
Andi és Béla (kitalált nevek), két önsegítő anonim kábítószerfüggő csoport-tag megismertet minket az anonim csoportok természetével, bemutatják a tizenkét lépéses programot, amelynek teljesítése nem is olyan egyszerű, mint amennyire elsőre látszik.

 

 

 


Nem vagy rossz, és nem vagy egyedül – Nagy Alíz a rehabilitációról
Nagy Alíz szerint a legfontosabb megmutatni a páciensnek, hogy célt adjon, és megtalálja azt a pontot, amiben ő jó. Nem a terápia nehéz, hanem az utána következő 4-5 év, amikor mindazt, amit a rehabon tanulnak, be kell építeniük, hogy napi rutinjukká váljon.

 

 

 


A motiváció olyan, mint a motorba a benzin – Szemelyácz János a függők egyéni terápiájáról
dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus szerint a függőséget gyógyító jó terápiás kapcsolat titka a kölcsönös bizalom, a kifogyhatatlan motiváció és az empátia, ami nem az egymás vállán sírást jelenti, hanem annak a térnek a megteremtését, amiben a függő érzi azt, hogy a terapeuta együtt gondolkodik vele.

 

 


Tegye fel a kezét, aki már fogyasztott! – Felvinczi Katalin az alkohol- és drogprevencióról
Felvinczi Katalin szerint az iskolai prevencióra nagy szükség lenne – ha beengednék az iskolákba a civil szervezeteket. Prevenció címén nem azt kell elmondani, hogy mik a káros hatások és a büntetés – mert a fiatalokat elsősorban nem a drogok érdeklik, hanem az élet nagy, megoldandó problémái.

 

 

 


Mindig lehet jobb az életünk – Békési Tímea a függő családokban felnőttekről
Békési Tímea addiktológiai konzultáns, családi tanácsadó-jelölt, gyászkisérő és meseterapeuta, az Újraépített életek c. könyv társszerzője szerint a mi generációnk dogozhatja fel először hatékony önismereti módszerekkel a függő vagy rendellenesen működő család gyerekkorban szerzett traumáit. . Fontos viszont, hogy ezen az önismereti úton legyünk együttérzőek és türelmesek magunkkal. A feldolgozásban nemcsak egyéni terápia létezik, hanem az alkoholista és más rendellenesen működő családok felnőtt gyerekeinek csoportjai (ACA) is.

 

 


Nem én okoztam – Kormos Piroska a szenvedélybeteg családok gyerekeiről
A hét szabály: 1. Nem én okoztam. 2. Nem tudom irányítani. 3. Nem tudom meggyógyítani. 4. Megtanulok gondoskodni magamról, úgy, hogy: 5. Megosztom az érzéseimet. 6. Egészséges döntéseket hozok. 7. Szeretem magam.

Kormos Piroska, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának munkatársa hosszú évek óta olyan gyerekekkel foglalkozik, akik szenvedélybeteg családokban nevelkednek.

 

 


Ami közösségben sérül, közösségben gyógyulhat – Frankó András a függő személy családjáról
Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője szerint sokszor maga a család sérült, a függő csupán a tünethordozó. Ilyenkor nem elég a tünetet – a függőséget – megszüntetni, magával a családi problémával is törődni kell.

 

 

 


Kockázatkeresés és józan mérlegelés – Nyíri Noémi a fiatalkorú függőkről

Nyíri Noémi szociálpedagógus, addiktológiai konzultáns szerint a szegregátumok fiataljai fokozottan kitettek a szerhasználatnak – ám nem csak szegény, de gazdag szegregátum is létezik. A különbség a használt szer, a megoldás az odafigyelés és kötődés.

 

 

 


Ragaszkodás a problémás kapcsolathoz – Komáromi Éva a társfüggőkről
dr. Komáromi Éva klinikai addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta a társfüggőség legelismertebb hazai kutatója a társfüggőség fogalmát úgy határozza meg, mint ragaszkodás egy problémás párkapcsolati helyzethez. A másik fél problémája lehet addikció, impulzuskontroll-zavar, de akár hűtlenség, érzelmi elérhetetlenség, nárcizmus. A nagy kérdés: hogyan szabadulhat az ilyen kapcsolatból az, aki tudat alatt nem is akar szabadulni?

 

 


Folytatjuk a beszélgetésünket dr. Kaló Zsuzsával a női függőkről, traumaemlékekről, stigmákról és az ellátórendszer idomulásáról.

 

 


dr. Kaló Zsuzsa, Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tanszékvezető docense szerint a női függők helyzete speciális és külön figyelmet érdemel, és ahogy a függőséget kiváltó élmények és traumák is különböznek a férfiakétól, úgy a kezelés is extra odafigyelést igényel.

 


dr. Szabó Attila, az ELTE-PPK professzora szerint az edzésfüggőség kialakulása ugyanúgy nem tudatos, mint más függőségeké. Aztán itt is jöhet a hozzászokás, az igény az egyre többre, majd az elvonási tünetek, a leállás és a visszaesés.

 

 

 


dr. Szabó Attila, az ELTE-PPK professzora segít meghúzni a határt az egészséges evésre tudatosan figyelők és kórosan aggódok között – és bizony a határ nem is olyan egyértelmű.

 

 


Ezen dolgozni kell – Kun Bernadette a munkafüggőségről

dr. Kun Bernadette, az ELTE PPK egyetemi docense régóta kutatja a munkafüggőséget. A kiváltó okok és a munkától remélt jutalmak sokfélék lehetnek, ráadásul teljes absztinencia elképzelhetetlen, hiszen a megélhetésért dolgoznunk kell.

 

 


A legtöbb addikció kötődési probléma is – Kapitány-Fövény Máté a szexfüggőségről

dr. Kapitány-Fövény Máté, a hazai addiktológia fenegyereke segít felfedezni a szerfüggőségek eddig megismert jegyeit a viselkedés-függőségek között elsőként tárgyalt szexfüggőségben.

 

 

 


A kontroll zavara – Túry Ferenc az evészavarokról

Az evészavarok ugyanúgy, ahogy az alkoholbetegség is, a kontrollzavarok megtestesítői. Az anorexiás túlkontrollál, a bulimiás pedig olykor elveszti a kontrollt. Két részes beszélgetésünk első része.

 

 

 


A nemevés üzenet – Tury Ferenc az evés- és testképzavarokról és gyógyításukról 2. rész

dr. Tury Ferenc pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szerint az anorexiás fiatalok legtöbbször a családjuknak szeretnének üzenni. A testképzavar terén pedig a koplalást manapság felváltották a plasztikai műtétek.

 

 


Az asztalba szúrt fecskendő – Szemelyácz János a szerhasználatról

dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus mesél a szerhasználat életútjáról onnan, hogy hogyan találkozunk a kábítószerrel, és kit milyen tényezők sodornak egyik vagy másik szer felé, a rekreációs használat veszélyein keresztül a függőség kialakulásáig.


Hol a koporsó – Szemelyácz János a pszichoaktív szerekről

dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus elmagyarázza nekünk, hogy “a drog” nemcsak az, amitől a gyerekeinket féltjük: a felírt orvosságok, a tiltott teljesítményfokozók, a katonáknak vagy pilótáknak adott szerek között egyaránt találunk olyat, ami kimeríti a követelményeket.


Leváltam az időről – Nagy Zsolt az alkoholról
Dr. Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns szerint a felépülés során visszakapjuk az életet, az évszakokat, az illatokat, de van, ami nem gyógyítható pusztán józansággal. Kulcsfontosságú az önismeret, belátás, felelősségvállalás és megbocsátás.

 

 


Tényleg ilyen egyszerű!
dr. Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának osztályvezető főorvosa, maga is felépülő függő. Az elméleti ismeretei, a praxisa és a saját tapasztalatai is azt mondatják vele: a bizalmas, meghitt kapcsolatok és a megtartó közösség minden szernél többet adnak.

 

 


Tabu az, amiről nem merünk beszélni
András egy szenvedélybeteg családban lett az, aki. Hosszú hallgatás után ebben a sorozatban végre kibeszélhető minden, Kata pedig szakértőként válaszol. András oldalán beszélgetőtársként bemutatkozik Enikő, Kata oldalán pedig a későbbi epizódokban az addiktológia területeinek elismert szakembereivel találkozhatunk.

 

 

Tizenkét Lépést és Tizenkét Hagyományt követő anonim önsegítő közösségek

Szenvedélybeteg embereket és hozzátartozóikat segítő intézmények


Ilyen lesz a Töltsd velünk podcast
Az évados megjelenésű podcast-sorozat a szer- és viselkedés-függőségekről szól Kovács András Péter és Deés Enikő műsorvezetőkkel, Hoffmann Katalin klinikai szakpszichológussal és a téma legelismertebb hazai szakértőivel. A podcast a legelterjedtebb függőségek kialakulását, fiziológiáját és lélektanát, buktatóit és kiutait tárgyalja hétköznapi, mindenki számára érthető módon, könnyedén és oldottan, tabuk, stigmák és ítélkezés nélkül. A függőségek előzményei és hatásai mellett szó esik a fiatalkorú és női függők speciális helyzetéről, a család szerepéről, a társfüggőkről és a szenvedélybeteg családban felnövekvő gyerekekről is.