Év elején vette kezdetét a Köttusa programunk, amelynek keretében szenvedélybeteg szülők kis- és nagykorú gyermekeit támogató programokat valósítunk meg országszerte.

A program részeként 2025. augusztus 12. és 18. közötti hétköznapokon szenvedélybetegségben érintett családok kiskorú gyermekei részére szervezünk napközis tábort. A tábor keddtől a következő hét hétfőig, minden nap 9-től 14 óráig tart. A résztvevők számára tízórait és ebédet biztosítunk.

A tábor ideje alatt a Jerry Moe könyv (https://kimondhato.hu/gyerekszemmel/) alapján kidolgozott játékos edukációs és érzékenyítő foglalkozásokra, Szimat kártyajátékokra és egy lovasnapra kerül sor.

A programok több helyszínen valósulnak meg:

– a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában (1011 Budapest, Bem rakpart 28.) zajlanak majd a foglalkozások augusztus 12. (kedd), 14. (csütörtök) és 15. (péntek) napokon,

– augusztus 13-án, szerdán, a Gellért-hegyre vagy a Normafához kirándulunk,

– augusztus 18-án, hétfőn, pedig a lovasnap Pilisjászfalun zajlik majd (itt előreláthatóan tovább fog tartani a program, mint 14 óta, az utazással együtt).

A tábor költsége, a Köttusa program támogatásának köszönhetően, 1000 Ft/fő/nap, azaz öt napra összesen 5000 Ft gyermekenként.

Amennyiben gyermeke(i) részvételét szeretné biztosítani a táborban, úgy kérjük, jelentkezzen a sos.eszter@maltai.hu vagy a fogadocsoport@gmail.com e-mail címeken.