Eszközeim, lehetőségeim és határaim a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek segítésében
akkreditált képzés szociális területen dolgozó szakemberek részére
A képzés célja és rövid ismertetője: Olyan elméleti és gyakorlati tudás megszerzése, mely segíti a szakembereket, hogy a szenvedélybetegekkel, illetve szenvedélybeteg szülők gyermekeivel végzett munkájuk során még hatékonyabban segítsék az érintetteket. A képzés által a résztvevők képessé válnak a szenvedélybeteg családban élő vagy nevelkedett gyermekek problémáinak felismerésére, számukra a támogatás megszervezésére, illetve, ha szükséges egy másik intézménybe való delegálására. Elsajátítják a szenvedélybeteg szülők gyermekeire vonatkozó elméleti tudást és megismerik a kezelés gyakorlati lehetőségeit.
A résztvevők olyan elméleti tudást, és gyakorlati tapasztalatot szereznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy kompetensnek érezhessék magukat, és megfelelő eszközeik legyenek, amelyek segítik őket szakmai határaik kijelölésére és betartására, amikor szenvedélybeteg szülők gyermekeivel találkoznak.
A képzési alkalmak során olyan segítői eszközöket kapnak, melyek alkalmassá teszik őket a probléma beazonosítására, saját kompetenciahatáraik felmérésére. Segítői határaik beazonosítása támogatást nyújt adott esetben a konzultációs kapcsolat, folyamat kialakításában, és biztosítja, hogy szükség esetén más szakemberhez delegálják klienseiket. A képzés fejleszti az egyéni kompetenciákat és segít felismerni a segítő és a segítés lehetőségeit és határait.
A gyakorlatok során a szakemberek eszközöket kapnak a kiskorú gyermekek és a felnőtt gyermekek rezilienciájának fejlesztéséhez és a velük történő segítői folyamatok irányításához. Konkrét módszereket és gyakorlatokat sajátítanak el, melyet a szenvedélybeteg szülők gyermekeivel való egyéni és csoportos foglalkozás során alkalmazhatnak.
Szervezők: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Felnőttképzők nyilvántartásában szereplő nyilvántartási szám: B/2020/000293
A program engedélyszáma: T-05-022/2023
A képzés óraszáma: 30 óra (2+2 nap) 15 óra elmélet, 15 óra gyakorlat
Képzésen megszerezhető továbbképzési pontok száma: 32 kreditpont
Az ismeretek számonkérésének módja: A képzés utolsó napjának végén az előző napokon megszerzett tudásanyagból írásbeli tesztvizsgát tartunk.
A képzés díja: 57.000 Ft, mely tartalmazza a képzéshez tartozó kiadványok és könyvek árát is.
ELŐJELENTKEZÉS későbbi időpontban tartott akkreditált képzésre