+36 1 201 1045
1123 Bp, Kék Golyó u. 19/c.Az alkoholproblémák megoldását leginkább a téma tabusítása akadályozza. – De ha nem lehet beszélni róla, akkor nincs kiút és nincs segítség sem
– vallja a Szeretetszolgálat, amely néhány éve azoknak a fiataloknak indított programot, akik szenvedélybeteg szülők mellett élnek, éltek, nőttek fel. A tabusítás feloldása a célja annak a pályázatnak is, amelyet 14 és 20 év közötti fiataloknak hirdettek meg „Van történeted az alkoholról?” címmel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott pályázatra fővárosi és Pest megyei fiatalok jelentkezhettek néhány perces videókkal.
A díjátadón Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök elmondta: a Szeretetszolgálat húsz éve döntött úgy, hogy a szenvedélybeteg megsegítése olyan súlyos társadalmi kérdés, amivel a szervezetnek feladata van.
Sajnos Magyarországon kevés olyan család akad, amelyben ne lenne történet az alkoholról. Nagyon sok szociális és későbbi társadalmi problémának gyökere a családon belüli alkoholbetegség, és a vele járó szenvedés, amit az alkoholista szülők gyermekei élnek át abban a környezetben, ami a legvédettebb kellene, hogy legyen
– fogalmazott, hozzátéve, hogy erről valahogy még kevesebb szó esik. Győri-Dani Lajos megosztott a közönséggel egy megrázó történetet, ami a saját családját érintette. –
Nagyapám alkoholbeteg volt. Gyakran mondogatta, amikor kapatos volt, hogy a bornak jó íze van, nagyon szereti, nincs is más választása, mint meginni. Azt is sokat hallottam tőle, hogy nem alkoholista, hanem iszákos. Ilyenkor megnyugodtam. A nagyapán tehát nem beteg – idézte fel a gondolatait a gyerekkorából. Nagyapjának hét gyereke volt, akik mind utálták az alkoholt, nem öröklődött tovább ez a minta, ahogy szerencsére az a tragédia sem, amikor „egy józan pillanatában szembenézett a vonattal”, mert nem tudta kezelni a problémáit.
E megrázó megnyitóbeszéd után a közönség megnézhette a díjnyertes kisfilmeket.
Az alkotások
Megdöbbentő érettséggel és mélységben dolgozták fel a középiskolások ezt a témát.
Kapus Dominik filmje, a Te vagy az című – amely a csoport által készített kisfilmek kategóriájában lett díjazott – például egy képzeletbeli bírósági tárgyalást mutat be.
Egy tanút hallunk a bíróság képzeletbeli tárgyalójában, olyan zenei aláfestéssel, amilyennel utoljára a Csernobil című sorozatban találkoztam.
– Meg kell hagyni, igen erőszakos tud lenni, tisztelt bíró úr. Egyszer elmentünk egy bárba és részegen nekiesett egy embernek. Nem lett jó vége a dolognak. Sajnos nem ez volt az első eset, amikor ilyet tapasztaltam a vádlott részéről – mondja a tanú.
– Köszönöm, szólítom Klárit, önnek milyen kapcsolata volt Kertesi Áronnal?
– Áthívtam egyik este, pár baráttal. Furcsa volt. Nem nagyon akartam a tesóm közelébe engedni, de nem törődött vele, dulakodott a hét éves öcsémmel és fellökte őt – meséli Klári. – Ön szerint képes volna megölni valakit? – kérdezi a bíró.
– Szerintem igen – válaszolja.
– Köszönöm. Szólítom Szálasi Zitát. Önnek milyen kapcsolata volt a vádlottal?
– Egy éve nem beszéltem vele. A legjobb barátom volt. Emlékszem, hogy egyszer elmentünk együtt bulizni és az egyik haverja rám nyomult. Rám erőltetett olyan dolgokat, amiket nem akartam. Emlékszem, ahogy a bamba, részeg arcával csak úgy figyelt minket, de nem segített. Mindig is azt éreztette velem, hogy nekem kell neki segítenem, viszont, amikor nekem volt rá szükségem, akkor nem segített. És mindig azt éreztem, hogy senkit nem lát saját magán kívül, néha elgondolkodtam, próbáljak-e segíteni neki, hogy ez változzon – fogalmaz a tanú. Majd a bíró hangját halljuk újra.
“Ha nem látnám a szereplőket a filmen, ha nem tudnám, hogy középiskolások készítették, azt gondolnám, egy idős, sokat tapasztalt rendező jegyzi. Az alkohollal kapcsolatos összes problémakör összesűrűsödik benne: Ki a felelős, ha valaki belecsúszik? Kinek kell segítőkezet nyújtania? Milyen konfliktusok forrása az alkoholizmus? Hogyan épül le egy szenvedélybeteg családi és baráti kapcsolatrendszere és válik magányossá? És azt is erőteljes eszközökkel ábrázolja, hogy az alkoholbetegség vége a halál.”
A három tagú zsűri egyik tagja, Nagy Kata filmrendező-vágó külön méltatta, hogy Kapus Dominik nem egyszemélyes filmet készített, hanem egy kisebb stábot mozgatott a többszereplős film leforgatásánál. Az egyéni alkotók közül Milák Mona, Pap Gergely, Peresztegi Hanna és Dittrich Levente filmjeit jutalmazta a zsűri. Milák Mona a közösségi oldalak Z generációs nyelvén és képi világával operálva beszél az alkoholról, a hatásáról, és arról, milyen becsapó, hogy csak pillanatnyi az öröm, amit aztán egy hosszú, szenvedésekkel teli kijózanodás követ.
Peresztegi Hanna Csak egy pohár című filmje animációs alkotás, amelyben érzékletesen mutatja be az alkotó, hogy amíg egy pohár bor megszínesít egy baráti összejövetelt, addig egy üveg már gátlástalanná teszi a társaságot, és több üveg bor tönkreteszi a hangulatot.
Hány üveg bor kell ahhoz, hogy tönkre tedd az életed?
–teszi fel a kérdést.–
Inkább ne tudd meg, és állj meg egy pohárnál!
– fejeződik be frappánsan a kisfilm. A zsűri ennél az alkotásnál külön értékelte, hogy nem a tiltás és az ítélkezés nyelvén szólt a problémáról, hanem a logikusan felépített narráció oda lyukad ki, hogy a mértéktartás a fontos.
Levente filmje egy „tökéletes egyperces”, egy precízen kitalált történet. Nagy Katalin szerint olyan komplex történet van benne, ami akár egy nagyjátékfilmben is kifejthető lenne. A sztori röviden: a kamaszfiú bekuckózva olvas az ágyán (nem mindegy, hogy mit, de minden poént nem akarunk lelőni), miközben üzenetek jönnek-mennek. A barátai kocsmázni hívják. Hétvége van, partiláz. A srác viszont nem szeretne menni, pedig nagy a nyomás a barátok felől. Aztán abbamaradnak az üzenetek, és valaki benyit a szobába a fiúhoz, egy torz hangot hallunk csak: „menj le, hozz apádnak sört”. Így szakad meg az olvasás.
Pap Gergely Nagyon fáj című filmje azt üzeni: az alkohol helyett válasszunk inkább másik hobbit.
A csoportunk szeretne számukra szakszerű segítséget nyújtani, mert ezzel csökkenthető a családi szenvedélybetegség probléma halmozódása. Nagyon nehéz eljutni ezekhez a fiatalokhoz, mert az alkoholizmus tabusított dolog, a gyerekből szégyenérzetet vált ki a szülő viselkedése – fogalmazott, hozzátéve, hogy a filmpályázat is egyfajta eszköz ezeknek a fiataloknak az elérésére. De van egy másik célja is: ezek az alkotások jól használhatók olyan iskolai foglalkozásokon, ahol a témát értő pedagógusok az alkoholizmus kialakulásának megelőzéséről, a szenvedélybetegségekről beszélnek a diákokkal.
Kormos Piroska kiemelte:
a díjazott filmek nem tiltó és ítélkező tónusúak, ami fontos ahhoz, hogy őszinte beszélgetés indulhasson el a téma kapcsán akár egy iskolában is. – Az alkoholista családtaggal élő gyerekek hármas alapszabálya, hogy „ne beszélj!”, „ne érezz!”, „ne bízz!”. Nem beszél, mert jobb, ha nem derül ki az igazság. Megkönnyíti az életet, ha elkerüli a fájdalmakat, mert úgysem kap pozitív megerősítéseket, ezért inkább elnyomja az érzéseit, akkor is, ha azok kellemesek lennének. Nem bízik: mert kiben bízzon az ember, ha a saját szüleiben sem tud? – világított rá, milyen szabályok között él egy alkoholista családtaggal élő gyerek, akiket a szülők gyakran tudattalanul bevonnak az alkohollal és egymással való küzdelmeikbe. Így lesznek az érintett gyerekek szülői szerepbe kényszerítve: az alkoholizáló apa mellett az anya gyakran a gyerekre támaszkodik, vele beszéli meg, mit kellene vagy nem kellene tennie, olyan dolgokba vonja bele, ami a gyerekre nem tartozna.