Segítséget kérni?

“Nem Ön felelős azért, hogy beteg lett.
De felelős azért, hogy tegyen valamit ellene.”

Támogatásért folyamodni bátor lépés! A függőség olyan betegség, amelyre van segítség. Egy alkohol- és függőségi tanácsadó központ, egy önsegítő csoport vagy az orvos ott van Ön mellett. Ne habozzon beszélni arról, amit átél. Megkönnyebbülést jelent majd gyermeke számára, ha rájön, hogy valaki ott van Ön mellett és támogatja Önt.

Hogyan juthatok ki ebből?

A szerfüggőség olyan betegség, amelyből van kiút!

Fontos, hogy támogatást kapjunk a felépülési, gyógyulási folyamatban. A függőségből való kilábalásnak vagy a függőséggel való együttélés elviselhetővé tételének különböző módjai vannak. A segítőhelyek és a szakemberek az Ön igényeihez és helyzetéhez igazodó támogatást és kezelést tudnak nyújtani. Az első lépés lehet a függőséggel való együttélés és a negatív mellékhatások minimalizálása. Beszélje meg a lehetséges stratégiákat, és gondolkodjon reális, elérhető célokon.

Az út hosszú lehet, és a visszaesés mindig lehetséges. Ismerje be, és folytassa a céljai elérését.

Félek, hogy a gyermekemet elveszik tőlem

Sok szenvedélybeteg szülő fél segítséget kérni, mert attól tart, hogy a gyermekeit máshol helyezik el. De: Ha tudja, hogy jelenleg nem képes gondoskodni gyermekei biztonságáról és jólétéről, akkor meg kell védenie őket azzal, hogy segítséget kér. Ezzel megmutatja, hogy szülőként felelősen, körültekintően jár el. A felügyeleti jog megvonása a hatóságok által alkalmazott legutolsó intézkedés, és csak ritka esetben fordul elő. A gyermekszolgálatok támogatják a családok belső erőforrásait. A cél az, hogy Önt és gyermekeit a lehető legjobban támogassák. A fő cél mindig az marad, hogy a gyermek ne léti legyen veszélyben.

Túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy segítséget kérjek

Sokan vannak, akik képesek voltak kitörni a függőségből. Sokan közülük segítséget kértek, és le kellett győzniük a szégyenérzetüket. Különböző módokon lehet támogatást és útmutatást kapni. Vannak például internetes fórumok vagy önsegítő csoportok, ahol névtelen maradhatsz. A segítőhelyek szakemberei szintén bizalmasan kezelik a kapcsolatfelvételt. Őket köti a szakmai titoktartás, és anélkül segítik, hogy elítélnék Önt.

Egyedül akarok leállni

Előfordul, hogy van, aki egyedül hagyja abba a drogok használatát. De: az alkoholról és sok más kábítószerről való leszokáshoz gyakran hasznos, ha segítséget kérünk. Attól függően, hogy milyen anyagról van szó, akár veszélyes is lehet szakszerű támogatás nélkül abbahagyni a fogyasztást. Ez a helyzet például a súlyos alkoholfüggőség esetében, mert a szervezet az elvonás során görcsökkel és keringési nehézségekkel reagálhat.

Gyermekem támogatása

Ha beszél gyermekével a helyzetről, az az egész családra pozitív hatással van. Ugyanilyen fontos, hogy a gyermeke tudjon beszélni valakivel a családon kívül is a saját helyzetéről, ha akar. Bátorítsa erre gyermekét. Így ő nem fogja úgy érezni, hogy elárulja Önt, ha valakihez segítégért fordul.

Ez a közvetlen családon kívüli ember lehet egy közeli rokon, barát is. (Nagyszülők, a család barátja, keresztapa vagy keresztanya stb.) vagy egy szakember (iskolai szociális munkás, iskolapszichológus, tanár, egy szenvedélybeteg segítőhely szakembere stb.). Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Felkeresni egy önsegítő csoportot

Az önsegítő csoportokban azok az emberek támogatják egymást, akiknek ugyanaz a problémájuk, vagy hasonló helyzetet élnek át. A legtöbb csoportban a résztvevők névtelenek maradhatnak. Rájönnek, hogy nincsenek egyedül, úgy érzik, hogy megértik őket, és nem ítélkeznek felettük. Számos csoport létezik függőségi problémákkal küzdő emberek, valamint hozzátartozók számára.

Beszéljek az orvosommal?

A háziorvossal megbeszélni a függőség problémáját jó megoldás lehet. Ő tudja, hogy mi a függőség, azt is, hogy Ön szenved, és hogy a probléma nem az akaraterő hiánya. Együtt megbeszélhetik, hogy milyen kezelési lehetőségek vannak.